Gazdálkodj okosan lépésről, lépésre

2015. május 28., csütörtök

Rozmaringos-borsmentás szappan







A szappanfőzés nem új keletű elfoglaltság számomra, hiszen ismerőseim régóta használják már az általam készített szappanokat, egyéb kozmetikai termékeimet. Szeretik, hiszen csakis természetes összetevőket tartalmaz, és nagyban elkerüli a kőolaj-, valamint az alumínium származékokat, hiszen tudjuk ezek mekkora kárt képesek tenni az ember bőrével, szervezetével.




A rozmaring kiváló gyógynövény, ismert antibakteriális, gyulladáscsökkentő, és gombaölő hatásáról. A szappan tartalmazza a rozmaring olaját, valamint levelét is. A rozmaring frissítő hatású, éppen ezért fokozza a vérnyomást. 




A borsmenta olaját hűtőkenőcsökben, viszketést mérséklő rázókeverékekben, és izomlazító krémekben előszeretettel használják. Ebben a szappanban is főleg frissítő hatása, és izomlazító hatása miatt került.
A fő alkotó része az olívaolaj, amely kiváló testápoló, mindez kiegészítve a kókuszzsír, a shea vaj, és a kakaóvaj jótékony hatásával. A szilárdság kedvéért kapott még pálmazsírt, és méhviaszt, ami a szép sárgás színét is biztosítja.

A szappan összetételénél fogva hajmosásra is alkalmas, hiszen a rozmaringos szappanokat leginkább korpás hajra használják. 
Szintén a rozmaring olaj, és levél miatt, nagyszerűen alkalmazható gyulladt bőr ápolására.

4 hét érésidőt számítva, június végé, július elején tökéletes szappan válik belőle.




540 g olívaolaj
200 g kókusz olaj
200 g pálmaolaj
20 g méhviasz
20 g shea vaj 
20 g kakaóvaj

380 g desztillált víz
138 g NaOH
5 % szuper fat (ricinusolaj, édesmandula olaj)
30 g illat (15 g rozmaring+15 g borsmenta)
2 evőkanál zabliszt
2 evőkanál rozmaring levél

Hideg eljárással készítve a szappant, pillanatok alatt elkészül. 24-48 óra múlva szeletelhető.

2015. május 21., csütörtök

Bőrfeszesítő arcmaszk





Hogy mire jó egy tojás fehérje, nem csak habcsók készíthető 

belőle. 

Kitűnő bőrfeszesítő arcmaszkot kreálhatunk pillanatok alatt, 


ami csodákra képes.

Keverjünk össze egy teáskanál glicerint, 1 tojásfehérjét, egy 


fél evőkanál liszttel (a zabliszt a legjobb), adjunk hozzá egy 

evőkanál mézet, és kenjük fel az arcunkra, és a nyakunkra.

 Hagyjuk rajta 10-15 percig, majd mossuk le hideg vízzel, 

azután használjuk a hidratáló krémünket.

Nézzünk a tükörbe, és gyönyörködjünk a látványban.









2015. május 20., szerda

Kecsketejes szappan körömvirággal






Egy szappan a mai poszt témája. Ezelőtt gyakran készítettem kencéket, szappanokat, kifejezetten kérésre, és a saját családom ellátására. Majd ez a hobbi kicsit alább hagyott egyéb elfoglaltságom miatt, de most ismét kedvet kaptam hozzá, hiszen a Háztáji klub egyik legsikeresebb foglalkozása volt.
A mostani szappanom főleg kísérletezésnek indult, hiszen az olajok zsírok furcsán is tudnak viselkedni. A másfél hete készült mosószappan, bár sok benne a pálmazsír, még mindig nem keményedett meg. Remélem jót tesz neki a melegebb levegő, hiszen hamarosan kánikula várható.

De a mostani egy merőben más.

A kecsketej jótékonyan hat az érzékeny bőrre. A kecsketejes szappan kifejezetten ajánlatos az érzékeny, ekcémás, irritált, száraz, pikkelysömörös bőrre.

A kecsketej természetes bőrápoló, már Kleopátra is kecsketejben fürdött. Használatától a bőr finoman hidratált lesz. 
A kecsketej A, B12 és E vitaminokat tartalmaz, Béta-kazein tartalma háromszor magasabb a tehéntejénél. A kazeineket könnyedén felszívja a bőr és hamar érezhető hidratáló hatása. Segíti a pH érték egyensúlyban tartását, és biztosítja, hogy az elhasználódott hámréteg természetes módon távozzon. 

A kókuszzsírra úgy is tekinthetünk, mint a bőr legfőbb táplálékára. Rendszeres használatával megnő az anyagcsere aktivitás, gyorsítva ezzel a bőr regenerálódását. A bőrproblémák, és hibák eltűnnek. A kókuszzsír jó vágásokra, égésekre, fekélyekre, bőr és szövetsérülésekre.

A pálmazsírt a gyümölcs héjából préseléssel nyerik. A szappant keménnyé, tartóssá teszi, de nem elhanyagolható az E-vitamint tartalma. Amellett ásványi anyagokat, és telített, valamint telítetlen zsírsavakat is tartalmaz.

A napraforgó olaj többszörösen telítetlen zsírsav-tartalma miatt nagyon egészséges bármilyen kencébe és a szappanba is. A bőrbe tökéletesen felszívódik, segít csökkenteni az arcon az aknék számát, és rugalmasabbá teszi a bőrünket. 
A hajápolásban is nagyon hasznos lehet a napraforgóolaj: használata fényesebbé, simábbá teszi a hajat, és a fejbőrön alkalmazva segít csökkenteni a hajhullást.
A körömvirág jótékony hatásait, a szervezetre és a bőrre itt olvashatjátok. Feleslegesnek tartottam ismételten leírni 
Mint tudjuk, a lúggal érintkezve a kecsketej karamelizálódhat, sőt akár meg is éghet, hiszen a NaOH oldódásakor magas hő keletkezik. Több oldalon is olvastam, hogy fagyasztják a tejet, és úgy adják a lúghoz. De nem sikerült elég jól egyik próbálkozásom sem. Arra gondoltam, miért ne oldhatnám először vízben, majd hígíthatnám tejjel.

És akkor a recept:

150 g kókuszzsír
200 g pálmazsír
150 g napraforgó olajból készült körömvirág macerátum

75,6 g NaOH
165 g folyadék (65 g víz +100 g kecsketej)

Adtam még hozzá 

25 g shea vajat
25 g kakaóvajat
25 csepp illóolajat

A zsírokat, olajakat összemelegítettem. Közben a NaOH-t először 65 g desztillált vízzel feloldottam, majd mikor már 60 fokosra hűlt kecsketejjel hígítottam.

A zsírok és a lúg is 45 fokos volt, amikor elkezdtem összekeverni a kettőt. Természetesen nem kellett sokáig keverni, hiszen a pálmazsír és a kókuszzsír is keményíti a szappant, így hamar elérte a pudingosodást. Ekkor tovább keverve elértem a kellő sűrű állagot, és hozzákevertem a felolvasztott shea vajat, és kakaóvajat. Az illóolajat is hozzákevertem, A macerátum szűrésekor fennmaradó körömvirág szirmokból is tettem hozzá,majd formába öntöttem, tetejét szintén megszórtam körömvirág szirmokkal, takaróba bugyolálva a kamrába tettem.

Az állag, és a kinézet tökéletes. De a 4-6 hét érési idő még hátra van a kipróbálásig.
















2015. május 12., kedd

Gazdálkodj okosan lépésről-lépésre - szappanfőzés








Megint eltelt egy hónap, röpül az idő. 
A május ontja szépségét felénk. Csak győzzük kapkodni a fejünket, és persze a kezünket.
Most szinte minden virág egyszerre nyílik. Még sok volt múlthéten az orgona, de már nyitotta virágait a bodza, és szinte megelőzte a bodzát az akác.
Szeretem a virágszörpöket. Valahogy elvarázsolják az embert. Nem olyan tömények mint a gyümölcsből készültek, viszont káprázatos ízeket és illatokat tudnak produkálni.
Ahogyan ígértem a múlt hónapban, amikor a kecsketej savót hazavittem, a savókaramellát kóstolták meg a klub tagjai.

De amiért ez a mai poszt készül, nem főzőcske. Vagyis mégiscsak főzőcske, csak kicsit másként.
A Háztáji klubban a szappanfőzés alapjaiba pillantottunk ma be.

Pár fős, de annál lelkesebb kis csoportunknak mutattam meg mennyire egyszerű egy mosószappant elkészíteni.




Egy valami azért nagyon fontos, hogy a biztonsági előírásokat betartsuk, hiszen lúggal dolgozunk, és fontos, hogy körültekintően bánjunk vele.

Ahogy Antal Vali azt leírta:

Biztonsági eszközök
Konyhai gumikesztyű
Professzionális védőszemüveg vagy úszószemüveg
Professzionális szájvédő maszk vagy vastagabb sál a lúg gőzének belélegzése ellen.
A biztonsági eszközöket minden egyes alkalommal fel kell vennünk, amikor a lúgot mérjük, amikor a lúgot feloldjuk a vízben, amikor a lúgot az zsírokba öntjük és keverjük, illetve amikor a kész masszát a formába öntjük. A gumikesztyűt pedig fel kell vennünk akkor is, amikor a szappant felvágjuk, illetve minden alkalommal, amikor a még friss szappanhoz nyúlunk.
Biztonsági szabályok!
Mielőtt nekikezdenétek az otthoni szappankutyulásnak, olvassátok nagyon figyelmesen ezeket a biztonsági szabályokat. Tanuljátok meg kívülről, és minden alkalommal fokozott óvatossággal tartsátok be őket!
Emlékezzetek: minden alkalommal, amikor más típusú zsírt alkalmaztok a receptben, vagy bármilyen mennyiségváltoztatásnál újra kell számítani a lúg, és a folyadék mennyiségét is.
Tartsátok a nátronlúgot az eredeti, hermetikusan lezárt dobozában, gondosan elzárva a gyermekkezek illetve a háziállatok hozzáférése elől.

A nátronlúg egy nátrium-, oxigén- és hidrogénatom által felépített alkáli vegyület, kémiailag nagyon érzékeny, instabil, könnyedén lép veszélyes kémiai reakcióba a különféle anyagokkal. Erősen maró hatású, korrodáló, a bőrrel vagy nyálkahártyával való érintkezéskor (spriccelés, belélegzés, lenyelés) nagyfokú égési sérülést okoz.

Már jó párszor  használt napraforgó olajat használtunk, és hogy keményebbé tegyük szintén használt pálmazsírt adtunk hozzá. 
Azért, hogy kicsit keményítsünk még az állagán, méhviaszt reszeléket tettünk bele.
A szappanunk gyorsan elkészült, éppen úgy ahogyan a nagykönyvben le van írva.

Tettünk bele illóolajakat, jó vegyesen, ha lúd, hát legyen kövér alapon. 

Nagyon jól szórakoztunk, és pillanatok alatt eltelt az idő.

Legközelebb megint valami hasznosan találunk ki.








Most pedig álljon itt a mosószappan receptje

800 g napraforgó olaj
200 g pálmazsír
25 g méhviasz

136 g NaOH
330 g desztillált víz

Feloldjuk a desztillált vízben a NaOH-t. Mindig a folyadékhoz adjuk hozzá a nátronlúgot, és legyünk óvatosak, használjunk védőfelszerelést, ne lélegezzük be a felszabaduló gőzöket.
Használjunk üveg edényt, hiszen hő keletkezik.
A lúgot hagyjuk hűlni 
Közben melegítsük össze az olajakat, és a viaszt

Hagyjuk egyformán 45 fokosra hűlni az olajat és a lúgot is. Amikor ez megvan, óvatosan öntsük bele a lúgot a zsiradékba, és keverjük. Legjobb egy botmixerrel keverni, sok fáradságtól kíméljük meg magunkat. Addig kavarjuk, amíg sűrű pudingszerű anyagot kapunk. Ekkor belekeverjük az illóanyagot, de egyszerűen citromhéjat is reszelhetünk bele.



Egy nedves ruhával kibélelünk egy formát, és a szappant beleöntjük. Betakargatjuk, és eltesszük, hogy a szappanosodási folyamat befejeződhessen.

Holnap délután meglátom mi lesz belőle.

Akkor felvágom, és érlelem 4 hétig, amikor ismét találkozik a kis klubunk, és mindenki kap egy darabot belőle, hogy kipróbálhassa.
















2015. április 30., csütörtök

Fügefalevél tea












A fügefa leveleinek megjelenése már valóban a tavasz beköszöntét jelzi. Nagyon szeretem a fügét, és már alig várom, hogy kiülhessek a fügefa mellé, és ehessem a gyümölcsét. Szeretem, ahogy az apró magok végig csiklandozzák a nyelvem, a szájpadlásom, majd a torkom. Egészen addig tart ez a gyönyörűség, amíg végül a gyomrom visszajelez az agyamnak, hogy ez fantasztikus élmény volt. Egyébként a fügét az afrodiziákumok között tartják számon, szerintem nem véletlenül, hiszen igazi íz orgia egy finom sonkával, vagy egy érett sajttal, nem beszélve a grillezett fügéről, a finom desszertekről, amit ezzel a gyümölccsel lehet készíteni.

De most a fügefalevélről van szó.

Valamikor régen, Ádám és Éva használta a szemérem elrejtésére a fügefa levelét. A görögök és a rómaiak misztikus, spirituális szimbólumként tekintettek rá.
Bár ezeket a nagy leveleket mindig valami titokzatos burkolatba rejtették, a tény az, hogy ezek nemcsak ehetőek, hanem vannak különböző egészségügyi előnyei is.


Használják a népgyógyászatban, a cukorbetegség kezelésében, ajánlják köhögésre, és különböző bőrbetegségekre borogatásnak. A cukorszínt csökkentése mellett a vér tiglicerid szintjét is csökkenti, aminek csökkenésével alacsonyabb kockázat várható az elhízásra, ami tudjuk mennyi baj okozója





A tea készítésének módja, hogy a friss, vagy szárított leveleket leforrázzuk, és állni hagyjuk 10-15 percig. 







Ezután leszűrjük, és fogyasztható. Én szívesen teszek hozzá pár levél mentát, mert fantasztikus ízt kölcsönöz a teának, és így semmilyen plusz ízesítést nem igényel.

Naponta maximum 2 fügefa levelet fogyasszunk, semmi esetre se többet.




És mivel orvosi végzettségem nincs, ezt csak érdekességként írtam le

Ezt mindenkinek az orvosával kell megbeszélnie, hogy alkalmazhatja-e, vagy nem.


És mint tudjuk, a fügefa levél tea önmagában nem elég, a rendszeres testmozgás, és a megfelelő diéta, az életmód váltás mind közrejátszanak az egészséges élethez kialakításához.

A leveleket ételek készítésére is használhatjuk. Több recept is olvasható az interneten, ahol fügefa levelébe csomagolják az ételt, és abban sütik, főzik, amitől igazi mediterrán ízt kap. 














2015. április 14., kedd

Háztáji klub - házi sajt készítés







Ma volt a 6. klubfoglalkozásunk a Háztáji klubban.

A klub legfontosabb irányelve, hogy zöldebben éljünk. 

Ennek kapcsán készítettünk már fürdőbombát, mosogatógép tablettát, hallgattunk előadást a háztáji kertészkedésről, ma pedig sajtot készítettünk. Egyszerű, de mégis finom sajtocskákat.

Délután háromnegyed ötkor érkeztem a művházba, ahol éppen a nyolcadikosok táncpróbát tartottak. A sok bicikli láttán kicsit zavarba jöttem, azt hittem rossz időpontra jöttem, de az igazgató úr megnyugtatott, hogy nem csal az emlékezetem.


Alig vártam kicsit, mire megérkezett kedves klubtársunk, aki a kecsketejet ajánlotta fel a csoportnak, de persze tehéntej is érkezett. Ez nagyszerű alkalom volt a kettő összehasonlítására.






Kis készülődés után előkerült a kecskesajt kóstoló, mellé zöldparadicsom lekvár, és hogy jobban csússzon rózsaszörp is került a poharakba.
Természetesen a kecsketejkóstolás sem maradt el, hiszen akadt közöttünk, akinek ez az élmény eddig kimaradt az életéből.
Miután mind elhelyezkedtünk, kóstolgattunk, a rögtönzött konyha elkészült, és már tettük is a tejet a lábosba. Gyorsan elérte a „tőgymeleget” –köszönhető a jó tűzhelynek, így gyorsan be is oltottuk, és a fedőt rátéve rábíztuk a sorsra, mely igen kegyesnek bizonyult.






A tehéntej hamarabb meleg lett, viszont a kecsketej hamarabb elérte az alvadást. Mikor a savó már felülre tört, felvágtuk az alvadékot, és hagytuk, hogy különváljon a savótól, néha kevergettünk rajta, miközben megbeszéltük az élet dolgait. Közben sajtot és lekvárt csipegettünk, mellé rózsaszörpöt kortyolgattunk. Mély megállapításra jutottunk, miszerint a rózsaszörp íze roppant hasonlít a csipkebogyó szörpére, de hiszen ez természetes, mire is hasonlíthatna jobban.
Egy kis beszélgetés, és újabb csemegézés után lemertük a savó nagy részét, amit elosztottunk, mert ilyen értékes anyagot nem szabad kiönteni, hiszen tökéletes sütéshez, főzéshez, vagy csak egyszerűen meg lehet inni. Én a magam részéből savókaramellt készítek, és ígéretem szerint a következő klubtalálkozóra viszek kóstolót.
De visszatérve a sajtkészítéshez, - a savó lemerése után szűrőbe tettük az alvadékot, majd hagytuk lecsepegni. És mivel az idő elröpült, felszeleteltük, és most mindenkinél van egy darabka, amit tovább érlelhet. Sóoldatba tesszük holnap, addig hagyjuk, hogy a savassága kialakulhasson.
A receptet, ami alapján a sajtunkat készítettük használjátok egészséggel.





A sajthoz: kb 58 dkg  

4 l friss házi tej
0,6 ml tejoltó
szüksége esetén:  0,8 ml calcium-clorid

A sófürdőhöz
1 l víz
6 ek. só

A tejet lassan melegítjük 36-38 fokosra. Ha bizonytalan az eredete, akkor 78 fokosan félóráig pasztörizáljuk, és a visszahűtés után calcium-cloridot adunk hozzá. 4 liter tejhez 0,8 ml szükséges. Ebben az esetben a calcium-cloriddal elkeverjük, majd 5-10 perc után adjuk hozzá az oltót, ami 4 liter tej esetében 0,6 ml chi-max plus folyékony tejoltó.
Alaposan elkeverjük benne a tejoltót, majd egy órát pihentetjük.
Az alvadt sajtanyagot egy hosszú pengéjű késsel 1,5-2 cm-es kockákra vágjuk.
5 perc pihentetés után újra felvágjuk még apróbb kockákra.
10 percig pihentetjük, majd átkeverjük.
Újabb 10 perc pihentetés után átkeverjük, majd lemerjük róla a savó 1/3-át.
Egy szitába sűrű szövésű anyagot teszünk, majd leszűrjük a sajtanyagot. A savót mindenképp tartsuk meg, mert használhatjuk sütéshez, levesekhez, vagy készíthetünk belőle zsendicét.
A leszűrt sajtanyagot saját súlyának megfelelő nehezékkel 10 dkg-onként 1 órát préseljük. Tehát, ha 58 dkg-os a sajtunk, 6 órát préseljük egy 58-60 dkg-os súllyal. Ez pl egy üveg, amibe vizet öntünk.
Ezután következik a sófürdő.
A sófürdőhöz a vízben feloldjuk a sót, majd beletesszük a sajtot és ~3-4 órán át benne tartjuk. Közben fél óránként átfordítjuk.
Leitatjuk róla a felesleges folyadékot, majd papírtörlővel, amit rendszeresen cserélünk. Fedett tányérra fektetjük és hűtőben tároljuk.

Természetesen lehet ízesíteni a sajtot akár száraz, akár zöldfűszerekkel. Ennek az ideje akkor van, amikor az alvadékot már a savótól megszabadítottuk. Ilyenkor a kiválasztott ízesítővel átkavarjuk, azután tesszük a sajtformába, és préseljük.

2015. március 25., szerda

Uborka termesztése



A paradicsom után a másik kedvenc az uborka. Rendkívül változatos elkészítése, jól konzerválhatósága igen kedveltté teszi.
Bevallom nekem a kedvencem a rázott uborka. Nem kell vele mást tenni, mint üvegekbe rakni, rátenni a sót, cukrot, ecetet, és a tartósítót, ami lehet nátrium-benzoát, vagy kálium-szorbát, de bevallom én még mindig szívesebben használom a szalicilt. Azután felöntjük vízzel, rátekerjük a tetejét, alaposan összerázzuk, és mehet is a polcra. 2-3 hét után már lehet fogyasztani.
Az uborka tápanyagigénye igen nagy, szereti a jó vízelvezetésű, humuszban gazdag talajt.
Igazi meleg kedvelő növény. Minden képpen várjuk meg, hogy a fagyveszély elmúljon, addig ne ültessünk. A vetést is úgy irányítsuk, hogy az utolsó fagyveszélyes napok utánra keljen ki a földből.
Mindenképpen jó eredményt várhatunk, ha lehetőségünkhöz mérten palántát nevelünk, hiszen előre hozhatjuk vele a szüretet. Ha mégis fagyveszély várható, amikor már kiültettük, vagy kikeltek a kis növények, védjük őket valamilyen anyaggal. Elegendő szokott lenni akár újságpapírral történő védekezés is. De talaj menti fagyok ellen akár textillel, vagy műanyag fóliával is védhetjük a növényeket.
Válasszunk számára napos helyet, és legyen a közelben öntözési lehetőség. Víz hiányában az uborka keserűvé válik.
Az uborkát futtassuk tám-rendszerre, vagyis függőlegesen neveljük az uborkát. Ez nemcsak hogy helytakarékos, az érést is könnyíti, míg a növények szellőznek, a levegő körbejárhatja, a betegségekre kevésbé lesz fogékony. Természetesen a védelmet, ha a szükség úgy hozza, el kell végezni.

A folyamatos terméshez, szükség van a folyamatos szüretelésre. Mennél inkább szedjük, annál inkább fog teremni az uborkánk.

Tehát az uborkát és a kobakosok nagy részét április 10-e után vethetjük. Vetés előtt érdemes 10-12 órára beáztatni a magokat, hogy ezzel is gyorsítsuk a kelést.
A magokat vethetjük sorba, vagy fészekbe. Mindenképpen érdemes komposztot, vagy érett trágyát használni hozzá, amit alaposan elkeverünk a földdel, vagy a fészek aljába teszünk.

Sortávolságnál irányadó a hely. Ha elegendő hely áll rendelkezésre, nevelhetjük a földön elterülve, akkor 1-1 ½ méter,  de ha kevesebb helyen termelünk érdemes felfuttatni. A vízről és a tápanyagról folyamatosan gondoskodnunk kell. Érdemes szalmával takarni a talajt, hiszen amellett, hogy gyommentesen tartja a területet, a nedvességet is megőrzi, míg a terület sokkal jobban felmelegszik, és nehezebben hűl vissza, ezáltal kiegyenlítettebb a talaj hőmérséklete.


Mind e mellett gondosan válasszuk meg a fajtát. Vessünk több félét, és vessünk szakaszosan. A növényt figyeljük, betegségek észlelésénél cselekedjünk időben, hogy ne tudjon elhatalmasodni. Uborkánál organikus védekezés gombás megbetegedéseknél a tejsavó és víz 1:1 arányban történő permetezése.