Gazdálkodj okosan lépésről, lépésre

2015. március 25., szerda

Uborka termesztése



A paradicsom után a másik kedvenc az uborka. Rendkívül változatos elkészítése, jól konzerválhatósága igen kedveltté teszi.
Bevallom nekem a kedvencem a rázott uborka. Nem kell vele mást tenni, mint üvegekbe rakni, rátenni a sót, cukrot, ecetet, és a tartósítót, ami lehet nátrium-benzoát, vagy kálium-szorbát, de bevallom én még mindig szívesebben használom a szalicilt. Azután felöntjük vízzel, rátekerjük a tetejét, alaposan összerázzuk, és mehet is a polcra. 2-3 hét után már lehet fogyasztani.
Az uborka tápanyagigénye igen nagy, szereti a jó vízelvezetésű, humuszban gazdag talajt.
Igazi meleg kedvelő növény. Minden képpen várjuk meg, hogy a fagyveszély elmúljon, addig ne ültessünk. A vetést is úgy irányítsuk, hogy az utolsó fagyveszélyes napok utánra keljen ki a földből.
Mindenképpen jó eredményt várhatunk, ha lehetőségünkhöz mérten palántát nevelünk, hiszen előre hozhatjuk vele a szüretet. Ha mégis fagyveszély várható, amikor már kiültettük, vagy kikeltek a kis növények, védjük őket valamilyen anyaggal. Elegendő szokott lenni akár újságpapírral történő védekezés is. De talaj menti fagyok ellen akár textillel, vagy műanyag fóliával is védhetjük a növényeket.
Válasszunk számára napos helyet, és legyen a közelben öntözési lehetőség. Víz hiányában az uborka keserűvé válik.
Az uborkát futtassuk tám-rendszerre, vagyis függőlegesen neveljük az uborkát. Ez nemcsak hogy helytakarékos, az érést is könnyíti, míg a növények szellőznek, a levegő körbejárhatja, a betegségekre kevésbé lesz fogékony. Természetesen a védelmet, ha a szükség úgy hozza, el kell végezni.

A folyamatos terméshez, szükség van a folyamatos szüretelésre. Mennél inkább szedjük, annál inkább fog teremni az uborkánk.

Tehát az uborkát és a kobakosok nagy részét április 10-e után vethetjük. Vetés előtt érdemes 10-12 órára beáztatni a magokat, hogy ezzel is gyorsítsuk a kelést.
A magokat vethetjük sorba, vagy fészekbe. Mindenképpen érdemes komposztot, vagy érett trágyát használni hozzá, amit alaposan elkeverünk a földdel, vagy a fészek aljába teszünk.

Sortávolságnál irányadó a hely. Ha elegendő hely áll rendelkezésre, nevelhetjük a földön elterülve, akkor 1-1 ½ méter,  de ha kevesebb helyen termelünk érdemes felfuttatni. A vízről és a tápanyagról folyamatosan gondoskodnunk kell. Érdemes szalmával takarni a talajt, hiszen amellett, hogy gyommentesen tartja a területet, a nedvességet is megőrzi, míg a terület sokkal jobban felmelegszik, és nehezebben hűl vissza, ezáltal kiegyenlítettebb a talaj hőmérséklete.


Mind e mellett gondosan válasszuk meg a fajtát. Vessünk több félét, és vessünk szakaszosan. A növényt figyeljük, betegségek észlelésénél cselekedjünk időben, hogy ne tudjon elhatalmasodni. Uborkánál organikus védekezés gombás megbetegedéseknél a tejsavó és víz 1:1 arányban történő permetezése. 





Nincsenek megjegyzések: