Gazdálkodj okosan lépésről, lépésre

2015. január 13., kedd

Háztáji klub - éljünk zöldebben



Megvolt a második klubfoglalkozás.

Mi alapítók ott voltunk, és igazán jól éreztük magunkat. Első találkozásunk óta több mint egy hónap telt el, talán kicsit sok időnek tűnik, de azt hiszen mindannyian el tudtuk tölteni az időt, hiszen a karácsony, és a szilveszter is elég munkás ünnep.

Nagyon vártam a találkozást, készültem is ezerrel, de mondhatnám, hogy a nagy készülődés közben otthon felejtettem az egyik legfontosabb kelléket, és történt egy kis malőr.
Ma ugyanis a zöldebb élet reményében több környezet barát tisztítószert is készítettünk.
Először egy WC bombát, ami sajnos hamarabb robbant a kelleténél. A reszelt szappan ugyanis otthon maradt, így nem volt kötőanyag, és amint érintkezésbe léptek az anyagok, az rögtön akció is volt. Habzott ezerrel, úgyhogy azonnal ment is a WC-be, hogy legalább ott hasson ahova való. - A konzekvenciát rögtön levontam, kétszer átnézni lista szerint az összekészített kellékeket. 

A mosogatógép tablettát már tegnap elkészítettem, hogy ma már ki tudjam borítani, és tudjak a klubtársaknak is adni belőle. 


A fürdő kocka viszont mint már annyiszor, most is tökéletesre sikerült. Gyönyörű zöld színnel, kellemes illattal. Szerencsénkre elég kemény lett, úgyhogy szét is osztottuk gyorsan, hogy otthon is kipróbálhassa mindenki.

A recepteket megtaláljátok a bejegyzés végén.

A következő klubfoglalkozás már a tavaszhoz fog kapcsolódni, mert hiába február lesz, már gondolkodni kell azon, hogy mit ültessünk, vessünk, hogyan csináljuk.

Éppen ezért, nagy szerencsénkre vendég érkezik hozzánk, még pedig Nagykörűből Túri Tibor kertészmérnök, őstermelő, aki előadásában beszél arról, miként tudunk az erkélyen kertészkedni, hogyan lehet paradicsomot, burgonyát termelni, miként lehet komposztálni. És még egyéb kertészkedéssel kapcsolatos kérdésre választ kaphatunk.
Erre a rendhagyó klubfoglalkozásra minden kertet szerető, kertészkedni vágyó, akaró embert szívesen látunk, klubtagságtól függetlenül. A részvétel díjtalan. Az esemény pedig 2015. február 05-én 17:00 órakor kezdődik a Művelődési Házban, itt Túrkevén.


És akkor a receptek, amiket ígértem: 


Mosogatógép tabletta

1 csésze mosószóda
1 csésze bórax
¼ csésze só
2/3 csésze citromlé
A száraz anyagokat összekeverjük egy edényben, és hozzáadunk annyi citromlét, hogy nedves homok állagú legyen. Dolgozzunk gyorsan, mert a citromlé hozzáadásakor pezsegni kezd.
Amikor összekevertük, nyomkodjuk jégkocka tartóba, vagy két kanál segítségével állítsuk össze.
12-24 óra száradás szükséges. Azután tartsuk száraz helyen, pl egy üvegben, aminek jól záródik a teteje.
Az öblítő tartályba öntsünk ecetet, hogy szép fénye legyen az edénynek.


WC bomba

½ csésze mosószóda
4 evőkanál citromsav
1 evőkanál reszelt szappan
1 evőkanál hidrogén-peroxid
15 csepp citrom vagy grapefruit olaj
15 csepp eukaliptusz olaj
Mindent alaposan keverjünk össze, és ha szükséges kicsi vízzel spricceljük meg, hogy nedves homok állagú legyen. Tömködjük jégkocka tartóba, vagy két kanál segítségével formázzuk meg.
Hagyjuk 12-24 órát száradni, és tároljuk párától elzárt helyen.
Használata: 1-2 bomba a WC csészébe, egy spricc víz, és hagyjuk hatni az anyagot kb. 20-30 percig. Keféljük át, és öblítsünk. Erős szennyeződéskor ismételjük meg a műveletet.



Fürdőkockák

½ csésze citromsav
1 csésze szódabikarbóna
3/4 csésze kukoricaliszt vagy keményítő
¼ csésze cukor vagy tengeri só
10-15 csepp illóolaj
Keverjük össze a citromsavat a szódabikarbónával és a keményítővel, majd tegyük hozzá a cukrot, vagy a sót.
Csepegtessünk nekünk tetsző illóolajat a keverékhez, majd annyi vízzel spricceljük meg, hogy nedves homok állagú legyen. Ha színeset szeretnénk, használjunk a vízhez ételfestéket.
Tömködjük formába, és hagyjuk száradni. 12-24 óra után kiborítjuk, és tovább szárítjuk. Azután száraz helyen tároljuk.
1 kád vízbe 1-2 kockát használjunk.





 És még egy kis praktika így a végére: 

Sütő üvegének tisztítása

¼ csésze szódabikarbónát annyi vízzel keverjünk össze, hogy paszta sűrűségű legyen.

Ezt a masszát kenjük a sütő üvegére, és hagyjuk hatni kb. 20-30 percig. Nedves ruhával töröljük le. Ha maradt volna rajta valami, akkor kicsit dörzsöljük meg a masszával. Töröljük le a maradványokat. Ugyan ezzel az anyaggal csempét is tisztíthatunk.











Nincsenek megjegyzések: